Parlamentarizmus
A parlamentarizmus az újkori magyar történelem legfontosabb politikai tradíciója, amelyhez feltétlenül ragaszkodunk. Az 1848. évi III. törvénycikk a parlamentáris kormányzás alapjaira helyezte Magyarországot. Ez azt jelenti, hogy a kormány a népképviseleti országgyűlés felhatalmazásával kormányoz és neki felel. Az államfő nem részese a főhatalomnak. A kisiklásoktól eltekintve (1849-67, 1919, 1944, 1948-89) ilyen rendszerben működött hazánkban a politikai döntéshozatal. A kiegyezés után s a két háború közt erősen csonkolt, 1990-től teljesen demokratikus viszonyok között.
Elutasítjuk az elnöki hatalmat. Ez nemcsak a magyar politikai tradíció megtagadása volna, de a mi viszonyaink közt az egyeduralom melegágya is.
Elutasítjuk a populizmust, amely – a parlament kiiktatásával – a nép direkt hatalmát ígéri, illetve a kormány közvetlen népi felhatalmazásáról beszél. Ezek veszélyes és felelőtlen hazugságok. A nép a hatalom forrása, de annak gyakorlására képtelen. Minden populista vezér potenciális zsarnok.
Demokrácia
A demokrácia a többség uralma és a kisebbség joga. Mindkettőnek érvényesülnie kell, ám egyiknek se kizárólagosan.
Demokraták vagyunk. Épp ezért nem tekintjük magunkat a nép egyedüli képviselőinek, politikai ellenfeleinket pedig a nép ellenségeinek. Nem hisszük, hogy mi testesítjük meg a Jót, ők pedig a Gonoszt. Csupán jobbak akarunk lenni náluk. Ám nem gondoljuk, hogy magyarabbak vagyunk – főleg nem, hogy ők ne volnának azok. Ellenfeleink nem ellenségeink. Nem gyűlöljük őket, és nem keltünk velük szemben gyűlöletet. A demokrácia verseny – nem háború. Nem megsemmisíteni, legföljebb legyőzni, megelőzni akarunk másokat. Közben együttműködni velük: közös hazánkat – és nemzetünket – szolgálva.
Elutasítunk minden szélsőséget. Nem működünk együtt senkivel, aki elveti a jogállam és a demokrácia írott, illetve íratlan szabályait. Számunkra az átléphetetlen határ nem a jobb- és a baloldal, hanem a demokratikus és az antidemokratikus erők között húzódik. A mérsékeltek és a szélsőségesek között.
Jogállam
Nélküle nincs demokrácia. A jogállamban nyilvános és írott szabályok, illetve eljárások keretei között gyakorolják a közhatalmat az arra feljogosított intézmények és személyek. Az utóbbiak csak jogszerű döntéseket hozhatnak: a joguralom fölöttük is maradéktalanul érvényesül. A jogállam nem személyek, hanem az intézmények uralma. A törvény előtt minden ember egyenlő.
A jogállamot ma veszély fenyegeti. Számos közintézmény – köztük mind aggasztóbban az igazságszolgáltatás szerveinek – működésében tetten érhetőek olyan pártpolitikai törekvések, amelyek az intézményi függetlenség és a joguralom rovására – azaz önkényesen – érvényesülnek. A jövőben mindez kiteljesedhet, és még vészesebb formákat ölthet. Ezért kijelentjük: semmilyen többségi fölhatalmazás sem emelhet senkit a jogállami normák fölé.
Szabadság rendje
Az egyén szabadsága nem korlátlan. Nem érvényesülhet a közösség – a többi ember – alapvető érdekei ellenében. Az egyén elsősorban a közösség – a család, a társadalom, a nemzet stb. – keretei között bontakoztathatja ki a maga autonómiáját. Sem az individuális érdekek nem rombolhatják le a közösség megtartó kereteit, sem a közösség nevében nem nyomható el az egyén szabadsága. Ez a konzervatív liberalizmus hitvallása.
Egyén és közösség (társadalom, haza, nemzet) harmóniája elsősorban a kisebb közösségeken keresztül valósulhat meg. Köztük legfontosabb a család: a társadalom alapsejtje, az egyén felnevelésének és szocializációjának elsőszámú színtere. A hagyományos családmodell fellazulása idején – új formákban – is.
Az egyén, a család, a társadalom rendben és biztonságban tud élni és dolgozni. Alapvető feltétel a közbiztonság. Ez az ország számos pontján megrendült. A helyreállítása halaszthatatlan feladat: ám csakis a törvények alapján és az államé – senki másé.
Rendet és biztonságot akarunk, de a szabadság rendjét. Liberális és demokratikus jogállamot. Ahol nemcsak a többség akarata, de a kisebbség joga is érvényesül. Ám ahol az egyén jogaihoz erkölcsi, illetve törvényszabta kötelezettségek is társulnak. Hogy az előbbiekkel mindenki élni tudjon, az utóbbiakat pedig teljesíteni, ahhoz a mainál jóval több társadalmi esélyt kell adni. Ám ennek csak akkor lesz eredménye, ha tudnak és akarnak is élni vele.
Természeti környezet
Olyan környezetpolitikát akarunk megvalósítani, amely hosszú távon biztosítja természeti erőforrásaink fenntartható használatát. Mindezt nem akció-politizálással, hanem átgondolt szakmai munkával érhetjük el. Tudjuk, hogy erőforrásaink korlátozottak, ezért a védelmükben biztosítani kell fenntartható használatuk állami garanciáit.
A természet az emberi lét kerete, megtartó, éltető közege. Az MDF-nek nemcsak a színe zöld, hanem az értékrendje is. Ez egyenesen következik abból a konzervatív nemzetfelfogásból, amelyet már idéztünk: a nemzet élő közössége nem csupán a már elhaltakat, de a majdan megszületőket is magába foglalja. A jövő nemzedékeket. A fenntartható fejlődés és az ökologikus értékrend elfogadásával az ő jövőjüket óvjuk.