MENÜ

 

 

Magyarok, Demokraták, Függetlenek - ez a három szó fejezi ki politikánk lényegét, törekvéseink esszenciáját.

Magyarok vagyunk.

 

Mindannyian. Nem kérünk magyarságunk megkérdőjelezéséből. Magyarságunk befogadó és nem kirekesztő. Hisszük, hogy közösségi létünk kérdését, jelesül azt, hogy „Mi a magyar?” „Ki a Magyar?” újra meg újra át kell gyúrnia a párbeszédnek az érvelésnek. Hiszen nemzeti sajátosságaink és nemzeti hagyományaink megőrzéséhez nélkülözhetetlen az, hogy nemzetünk gazdagodjon, színesedjen és változzon.

Nekünk a magyarságról való párbeszéd nem a sértettségről, a dacról vagy múltba révedésről szól, hanem a büszkeségről, a nyitottságról, a befogadásról, a sokszínűségről. Magyarország nem engedheti meg magának, hogy a türelmetlenség, a gyűlölet és a kirekesztés vegye át az uralmat. Minden egyes ember képes hozzáadni valamit Magyarországhoz, és csak az összefogással juthatunk ki abból a gödörből, ahová a széthúzás jutatott minket.

Ahogy Babits Mihály az „Örök kék ég a felhők mögött” című esszéjében gyönyörűen megfogalmazta: „Én hiszek a testvériségben, a színek együtt adják ki a képet, a hangok együtt adják a koncertet. Nemzet ne a nemzet ellen harcoljon, hanem az ellen, ami minden nemzet nagy veszélye: az elnyomás és a rombolás szelleme ellen!

Demokraták vagyunk.

 

Hiszünk abban, hogy a jól működő demokrácia képes biztosítani a rend és szabadság, a jogok és kötelezettségek helyes egyensúlyát.

Demokraták vagyunk, mert a politika lényegét a tisztességes versengésben és az együttműködésben látjuk, nem pedig az életre-halál harcban. Ez a harci zaj feledtette el sok politikusban a képviselői munka értelmét, célját.

Mi, magyar demokraták egy olyan országban szeretnénk élni, ahol a politikai versenytársak észérveken alapuló vitát folytatnak a problémákról és a megoldási javaslatokról. Egy olyan országban, ahol az összefogás nem csak üres szó vagy kampányígéret, hanem mindennapos gyakorlat. Egy olyan országban, ahol a politikusok számára a közérdek, az ország az első, nem pedig az önérdek és a betartás.

Függetlenek vagyunk.

 

Olyan emberek, akik maguk akarják kézbe venni sorsukat, pénzüket és alkotó energiáikat pedig családjuk és tágabb közösségük javára akarják fordítani.

Függetlenek vagyunk, mert saját munkánkból, vállalkozó szellemünkből élünk, és nem az állami újraelosztásból. Nem kérünk az állam túlhatalmából, mert keserű gyakorlati tapasztalatokból tudjuk, hogy az állami gyámkodás legtöbbször szükségtelen formában, és a mi adóforintjainkból történik. Mi ki merjük mondani, amit mások nem: az állam nem mindenható; ott van szükség aktív részvételére, ahol arra valóban rászorul a társadalom, a gazdaság.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


 

Asztali nézet